Halika everyone!

Voltunk Szöulban, aztán csináltuk egy két dolgot... Nagyon szépen összefoglalta Dani a történteket a blogján, amihez itt a link:

Koreander - Szöul

Van itt is néhány kép, de még csatolok majd egy jó párat.

UPDATE:

Képek - 1

Képek - 2

Sziasztok,

Ádám

Üdv mindenkinek!

Rá kell jönnöm, hogy a blogírás kemény műfaj. Egyre nehezebben tudom rávenni magam arra, hogy nekiálljak posztot írni. Viszont most végre megtört a szenvedés és nekiállok összegyűjteni és fogyasztható formába önteni az elmúlt hetek történéseit.

Tudom, hogy már a kutya se emlékszik arra, hogy hol hagytam abba legutoljára, de ha gyorsan átismétlitek az előző poszt végét, akkor mindenki képbe kerül.

Szóval a történet fonalát ott venném ismét kézbe, hogy megyünk tűzijátékot nézni Busanba. Többeket próbáltunk elcsábítani egy tűzijáték+Barbecue+buli kombóra, de csak a két francia srác volt vevő, úgyhogy négyen vettük nyakunkba a várost. A tűzijáték 7-kor kezdődött, olyan fél6 fele foglaltuk el a pozíciónkat a parton. Kegyetlen mennyiségű ember gyűlt össze, tényleg nem lehet szavakkal tökéletesen leírni. Nem találtam hivatalos becslést, hogy hányan lehettek (csak egy 2010est), ez alapján bőven 1 millió fölött volt a látogatók száma szombat este a Gwanganli parton. Maga a tűzijáték nagyon durva volt, biztos vagyok benne, hogy volt olyan pillanat, amikor több rakéta volt a levegőben, mint a pesti tűzijátékon együttvéve. Egyébként érdekes volt, hogy a koreaiak nem állva nézték végig a showt, hanem mindenki hozott egy frankó kis piknik szettet és letáborozott a parton. Folyt a soju, kajaárusok járkáltak mindenfele, tiszta dzsembori volt.

A rakéták után elmentünk a fiúkkal egy fasza kis barbecues helyre, ahol felkészítettük a testünket az esti rombolásra. Mérsékelt alkoholfogyasztással egybekötöttük a marhahús evést, majd dolgunk végeztével visszabaktattunk a partra. Na ez az esemény volt a kezdőpontja annak a láncreakciónak, aminek a végén Alex és én egy pár dologgal "könnyeben" értünk haza. Egész konkrétan az este eredményei: -2 pénztárca, -1 telefon, -1 póló :DDD A pénztárcámban konkrétan mindenem benne volt, szóval a teljes szett ment a levesbe. :D Szegény Alex még a buszon is rajta maradt hazafele, úgyhogy reggel 9-kor még volt egy 2 órás gyalogútja hazafele (mivel ugye pénze az nem volt :D). Szóval eléggé kimaxoltuk az estét, vasárnap este könnyesre röhögtem magam vacsoránál, amikor a történteket vitattuk meg és mindenki elmesélte az ő szemszögéből az estét.

Hétfőn jött a slusszpoén, hogy megtalálták mindkettőnk pénztárcáját és visszaküldték az egyetemre. :DDD Semmit nem vettek ki belőle, mondanom se kell, Alex és én örültünk, mint majom a farkának. :D

Hétközben nem történtek nagy dolgok, ment az iskola/munka kombó. Pénteken elmentünk megint gyárt látogatni, kedves kolléganőnk kíséretében. Hazafele a kocsiban bedobtam neki egy kis Fekete Vonatot meg Baby Sisters-t, hogy kapja a magyar dózist. Elég jól viselte, sőt még tetszett is neki. Meghívott minket még egy frankó kis japán étterembe is az este, ahol a nagyon jól bevált Tonkatsu-t (nagyon király, imádom; otthon biztos keresek egy helyet, ahol lehet ilyet kapni) tömtük bele az arcunkba. Este még elmentünk a cserediákokkal egy parádés Halloween buliba, ami fantasztikus hangulatban telt. Voltak király jelmezek, legjobban a DJ gyerek Ironman jelmeze ütött, de volt két koreai Jézus is, ők elég őrültbe tolták, nagyon viccesek voltak.

Szombaton a kollégákkal volt közös programunk. A rossz idő miatt nem túrázni mentünk végül, hanem egy közeli bowlingos helyre esett a választás. Egy kicsit még rajtam volt az előző napi másnaposság, de a hideg zuhany+kávé együttes hatása vállalható állapotba hozott. Az enyhe másnaposságnak köszönhetően istentelen gyenge voltam bowlingba. (Egyértelműen nem lehet azért teljesen erre fogni, valószínűleg életem formájában se az én sportom. :D) Később áttettük a székhelyet egy pingpongos helyre, ahol különleges pingpongos skilljeimet (SE :D)  tudtam kamatoztatni. Egy-két embert azért sikerült legyőznöm, de azért a többség elég jól nyomta, mint később kiderült a sereg miatt, ahol elég gyakran játszanak srácok pingpongot az unalmas órákban. (Itt még kötelező jellegű a katonaság; mindenkinek 21 hónapot kell szolgálnia.) Az összejövetel végén még meghívtak minket egy ultra király kacsás helyre, ahol nagyon főnök kajákat ettünk. (Koreai kaják között egyértelműen a TOP 3-ban) Vasárnap a szokásos relaxot választottuk, mert azért volt mit regenerálni. :D

Múlt héten hétközben nyomtuk tovább a dolgainkat, szépen haladunk a projektekkel, lassan mindent befejezünk. (Iskolait és munkahelyit egyaránt.) Még persze azért van mit csinálni, de most már egyre kevesebb az idő, úgyhogy fel kell kötni a gatyeszt rendesen. Pénteken elmagyaráztam végre a benti kollégámnak, hogy mit csináltam eddig és hogyan; hát voltak lefővések az oldaláról, de majd még egyszer átbeszéljük. :D Ismétlés a tudás anyja.

Péntek este még elmentünk a többiekkel Samsan-dongba egy ilyen külfi bárba iszogatni, beerpongoztunk, cseverésztünk, röhögcséltünk. Aztán szombaton ismét Busant vettük a nyakunkba a két francia sráccal és egy koreai spancinkkal. A program a jól bevált receptet követte: Koreai Barbecaue - > Kocsma -> Kis szabadtéri ivás -> Buli -> Haza. A dologba ott csúszott a hiba, hogy a koreai srác elhitte, hogy itt a kőkemény európai fiúk szervezetével (májával) fel tudja venni a versenyt. Hát ennek az eredménye az lett, hogy a testét éjfélkor haza kellett küldenünk a szülőknek. :D A taxis azért még megkérdezte full komoly arccal, hogy él-e. :D Ennyire volt szegény gyerek KO-n, de mindenki megnyugodhat, maradandó károsodás nélkül túlélte az éjszakát. A végén még azért Dani egy kicsit elveszett Busanban, de az már egy másik történet.... :D

Itt vannak a képek, megint szortírozás nélkül, fogyasszátok egészséggel.

Pics

Illetve egy fantasztikus videó a tűzijátékról:

VideJÓ

És egyébként még híres is lettem az egyik képemmel :DDD

Rózsa bisztró Koreában?

Ennyi volt a móka mára; csókoltatok mindenkit,

Ádám

Akinek átjött a címben rejtőző poJén, annak hatalmas pacsi. Régen volt már, hogy digitális papírra vetettem a történteket. Előre szólok, hogy ez a bejegyzés nem lesz túlságosan összeszedett, gyakran elő fog fordulni, hogy össze-vissza fogok ugrálni az időben és a témákban. Szóval lássunk neki!

Először is általánosságban írnék a hétköznapokról. Szerda-péntek ugye a fix napok, amikor a céghez megyünk. Egy átlagos "munkás" nap történéseit Dani nagyon jól összefoglalta egy blogbejegyzésében, amit itt találhattok. Ilyenkor általában kőkeményen nyomjuk a szakmát Danival, viszont vannak olyan napok is, amikor különböző beszállítók gyárait szemrevételezzük. Nagyon sok munkást látunk, akik nagyon szar melót nyomnak, úgyhogy innen is üzenem a fiataloknak, hogy inkább tanuljanak, amíg nem késő. :D Most szerdán voltunk a 3. ilyen létesítményben, ahol is az állórész házak gyártását látogattuk meg és megállapítottuk, hogyan halad az 5 éves terv. Valami ilyesmit kell elképzelni, mint a megboldogult Kim Dzsong Il esetében. A különbség annyi, hogy mi nem köcsögöket nézünk, hanem vasakat. :D Egyébként viccet félretéve, nagyon hasznos látni ezeket a dolgokat, mert eddig csak papíron és monitoron volt erre lehetőség.

A hétfő-kedd kombó az iskoláról szól; ilyenkor iskolába megy kis Ádám és megpróbálja nem halálra unni magát. Múlt héten volt egy házim az egyik órámmal kapcsolatban, amit jó szokás szerint beadási határidő előtt egy nappal kezdtem el. Nem volt para, bár azért voltak néha lefővések. Végül összerittyentettem egy elég pöpec kis doksit, most már csak az ítéletre várok. Ugyanebből a tárgyból volt ezen a héten "zh", ami annyit takart, hogy hétfő délután kiadták a feladatokat és kedd estig fel kellett tölteni a kész doksit. Ezzel is el lehetett mókolni, de szerintem ez is jól sikerült. Nagy általánosságban nem írnék az oktatási rendszerről, (ezt Dani már megtette itt) viszont ígéretemhez híven kiegészíteném a pakisztáni/indiai/bangladeshi/sri-lankai vonallal. Nos ezen a tárgyon (amiből a házi és a "zh" volt) egyedüliként képviselem az öreg kontinenst. Rajtam kívül van 5-6 koreai és pár kínai/vietnami, de a túlnyomó többség a fent említett országok egyikéből jött. Az alábbi kiégések köthetőek ezekhez a diákokhoz:

1. Már az óra elején kapod a dózist, amikor a tanár névsorolvasást tart. Mindenki a neve hallatán egy "Yes"-t vagy "Dé"-t böffent, így biztosítva öreg barátunkat itt tartózkodásunkról. A pakisztáni/indiai barátaink undorító buzgómócsing módjára "Yes, PROFESSOR!" kiáltással csinálják ugyanezt, de olyan tekintettel, hogy ha a faszi azt mondá nekik, hogy "fiúk, vágjátok le a bal lábatokat, akkor okosabbak lesztek", megtennék. Nagyon durva.
2. Óra közben a tanár magyaráz és a legalapvetőbb dolgokat böfögik be a fiúk: ilyenekre kell gondolni, mint pl. a kör területe; mennyi az esélye annak, hogy a kockával 6-ost dobsz. Nagyon idegesítő és ilyenkor látszik rajtuk, hogy ők most elhitték, hogy valamit tudnak. Nagyon sokszor olyat is csinálnak, hogy maguk előtt gesztikulálnak és próbálják magukkal elhitetni, hogy itt most értik miről van szó. Vicces néha látni a homlokon gyöngyöző verejtékcseppeket, amikor mégse megy ez. :D
3. Mindegyik ilyen csávó kibaszott szőrős és igénytelen! Kajak én nem vagyok rasszista, de az igénytelen embereket nem bírom. És ők olyanok. (nyilván nem mindenki, de az átlag igen.)
4. Óriási try-hard mindegyik. (Mamáknak a fordítás: kétségbeesetten próbálkoznak és nagyon akarnak valamit) Reggel 8-tól este 11-éjfélig!!!! nyomják a suliban a full-retardot. (Egyébként ezt nem csak ők csinálják, ez egy természetes jelenség itt. :O) Ilyenkor mindenki a saját kis gépe előtt ül és veri neki a szakmát. Agyatlanul gyártják a tudományos cikkeket és a diplomamunkákat, de olyan minőségűeket, hogy egy-két házim színvonalasabb annál. Tökéletes példa erre az egyik csávó, aki velem van egy órán és egy ilyen bemutatkozó szöveget írt a közös chatbe (szó szerint idéznék, mert priceless):
   
   "Hi, I am ****** from Pakistan. Please call me ***** ;) I have joined Intelligent Systems Lab. this fall semester 2014 under the kind supervision of Prof. Jo. My hobbies include playing cricket, basketball, football, and Chess, listening music, surfing the Internet. My research interests are (but not limited to) Mobile Robotics, Simultaneous Localization and Mapping (SLAM), and Image processing. Now my biggest worry is publishing good research in top ranked conferences. I wish to become a renowned researcher in the field of Robotics 20 years from now. This class will support and provide the basic knowledge required for my field of research. You can contact me via Facebook (****), Skype (*****), yahoo mail (****) or visit in person (7-413). Thank you for your time."
   
   ÉRTED! Már megvan a 20 éves terv! Jelenlegi legnagyobb gondja jó minőségű cikkeket megjelenítése magasan jegyzett konferenciákon... Érted! Sajnos ez nem így megy...

Más vizekre evezünk most. Két hete pénteken ismét elmentünk a cserediákokkal egyet relaxálni, most viszont nem látogattunk meg klubbot, csak a 7-elevent, ahol betáraztunk ismét Korea első számú nemzeti kincséből. Jól telt az idő, benéztünk a környék bárjaiba és helyeire, aztán a szokásos mekis túrát is megejtettük hajnalban. (Mivel nincsen gyrosos :( ) Vasárnap elmentünk egy ulsani túrára, amit az egyetem szervezett. Bejártuk a városházát, ahol makettverzióban megtalálható az egész város, kb. 100 négyzetméteren. Ezután ellátogattunk a "régi" Ulsanba, ami szintén Ulsanban található, igen meglepő módon. Megnéztük a tradicionális épületeket és hogy most hogyan élnek ott az emberek. Később, olyan dél fele, elindultunk az ulsani bálnamúzeumba. Nagyon érdekes volt, sok bálnacsontvázat láttunk és temérdek új infót megtudtunk a bálnákról. Ugyanitt részt vehettem életem első delfinshowján, ami elég királyra sikeredett, nem gondoltam volna, hogy ilyen dolgokra meg lehet tanítani egy delfint.

Múlt hétvégén nem voltunk sehol se szórakozni (!! :( ), mert a többiek a félévközi zh-kra készültek. Danival ezért ismét a kultúra lovai közé csaptunk és meglátogattuk ismételten Kjongdzsut, mivel legutóbbi alkalomkor nem volt rá idő, hogy bejárjuk a belvárost. (csak Bulguksát tudtuk megnézi) Nagyon sok képet lőttünk, ez mind felkerült a dropboxba, amit most meg is osztok veletek.

Ma túl vagyok második koreai fodrászlátogatásomon is, szerencsére vállalható lett a végeredmény. Viszont van egy elbaszott szokásuk, hogy a fül körüli öt centis körben vágják le géppel a hajadat a halántékodnál, ezen kívül csak ollóval. Képtelen voltam elmondani/mutogatni a csávónak, hogy ott is használja a szaros hajnyírógépet. :D 

Holnap (pénteken) bemegyünk még a céghez ütni a gépet, szombaton pedig ismét ellátogatunk Busanba, ahol is megrendezésre kerül a 10. Busani Tüzijátékfesztivál, ami a hírek szerint elég király lesz. Ezt - kulturált és szerény diákként - egybekötjük egy kisebb bulikával is és a tervek szerint csak vasárnap reggel érkezünk haza.

Jövőhét végén pedig túrázni megyünk, a főnök meghívott minket egy ilyen csapatépítő jellegű mászásra egy környékbeli hegyre. Szóval megyünk jól csapatot építeni.

Képek itt lesznek (Ismételten cenzúra nélkül, van benne minden, mint az ágybavizelésnél: kultúra, munka, gyárak, ilyesmi.)

Pictures

Ennyi voltam mára, következő poszttal szerintem kevesebb, mint két hét múlva jelentkezem; többek között részletezem majd, hogy milyen arcok a munkatársak és mennyire megy nekik a szakma.

Közérdekű közlemény: Ennek a blogbejegyzésnek a betöltése 0.15Ft-jába került, az új internetadó köszönhetően. (Ugye milyen olcsón nyújtok színvonalas szórakoztatást? :D)

Sziasztok,

Ádám

Jó napokat kívánok!

Bocsánatkéréssel szeretném kezdeni ezt a bejegyzés, ugyanis elég régóta nem tettem már magamévá a billentyűzetet és nem vetettem digitális papírra gondolataimat. Tehát egy extrém hosszú (10 napos kihagyás után) újra itt vagyok és egy valag történettel és képpel készültem!

Múlt hét péntektől venném fel a fonalat, mivel ott hagytam abba az előző bejegyzésben. Szóval pénteken bementünk a céghez ismételten, megkaptuk a kis feladatunkat, amit ittlétünk alatt kell megcsinálni. Annyira nem vészes szerintem, simán össze lehet hozni egy-két hónap alatt is. (Sőt hamarabb is, ha tényleg nekiülök.) Egyelőre még a cégnél nincsen netünk, szóval vagy a munkával foglalkozunk vagy halálra unjuk magunkat. Szóval én személy szerint nagyon belehúztam a feladatba, inkább szeretnék az elején túlesni rajta. Sikerült pár képet csinálnom az irodáról, a gyárról még mindig nem, az még folyamatban van. Az ebédidővel itt nem viccelnek, merthogy pontban 12:00-kor lelöki valaki a villanyt, lehúzzák a rolót és 13:00-ig pihi van. Ezt úgy osztják be, hogy pontban 12:15kor elindulnak a menzára, zabbantanak kb 12:40ig, az utolsó 20 percet pedig vagy netezéssel vagy power nappel töltik. (Akár a főnök is, legutolsó alkalommal simán a szemére rakta az ellenzőt és húzta a lóbőrt 13:00-ig) Aztán szintén pontban egykor fellövik a villanyt és teljes erőbedobással lapátolja tovább a GDP-t a banda.

Itt jegyezném meg, hogy akárcsak ők, mi is a céges menzán eszünk. Én nem voltam katona, de sztem nagyon hasonló lehetett ott is az étkeztetés. Fém tálca, van benne 7 lyuk, 4 a savanyúságoknak és húsoknak, 1 a rizsnek, 1 a levesnek, 1 az evőeszközöknek. A kaja izét és minőségét egyszavas mondatba össze tudom foglalni: FOS! Ilyen szart én még nem ettem esküszöm, semminek semmi íze, aminek van, az is kaka. Legyűrtük, mert az éhség nagy úr, de nehezen ment. Azóta már voltunk kétszer, egy kicsit jobb lett a helyzet, de nem hiszem, hogy valaha is meg tudnám szokni. 

 Elengedtek minket ilyen 5 fele, nyomtunk a koliba mi is egy másfél órás szunyát és 9, fél10 fele találkoztunk az exchange studentekkel egy nyugati stílusú bárba. A jókedvű összejövetelen vodka és soju volt a menü, rendesen megalakult a csapat, folyt a szeszkó ezerrel. Megismertünk egy pár új arcot, főleg oroszokat. Az egyik srác el is vitt minket egy - szerinte - közeli parkba, hogy ott igyunk. Ittunk, beszélgettünk, állatkodtunk, ilyesmi. Nem hiszem, hogy be kéne mutatnom kedves olvasóimnak, hogy milyen dolgok történnek egy ilyen kulturált társasági eseményen. Kb. 3 és 4 között értünk haza, előtte még a Mekit is megláttuk, ami egy életmentő ötlet volt, mint másnap kiderült.

Szombaton elmentünk egy kis kultúrát magunkba szívni, hogy ne csak az ivásról szóljon minden. Kb. 11, délig töltőn voltunk Danival, de a mekis csoda felszívta az alkohol túlnyomó részét, így viszonylag elfogadható állapotban indultunk el Kjongdzsu felé. A buszút 1 órát vett igénybe, volt egy kis kavarás még itt Ulsanba, nem tudtuk pontosan melyik buszra kell felszállni, de egy kedves koreai kolléga kisegített minket. (Megjegyezném, hogy nagyon értelmes volt az angolja, ami itt elég ritka dolognak számít.) Megérkeztünk a világörökség részévé nyilvánított Pulguksza-ba, ami egy 8. századi buddhista templom együttes. Nem szeretném sokat tépni a számat, beszéljenek helyettem a képek, lőttünk egy rahedlit, aki végignézi az összeset, az vendégem egy sörre, ha hazaértem. Körbejártuk a helyet nagyjából 3-4 óra alatt és utána visszajöttünk Ulsanba. Még egyszer legalább el fogunk jönni ide, mert még nagyon sok látnivaló van Pulgukszán kívül Kjongdzsuba, de egyszerűen nem volt rá időnk. Este pihi, nem csináltunk sztem nagyon nagy dolgokat.

Vasárnap Ulsanban egy külföldi arcoknak tartott fesztiválon emeltük a színvonalat. Koreai kaják, italok, játékok, népi táncok, népi dalok, ilyenek. Egy kicsit kicsi volt és rövid idő alatt unalomba fulladt, mert gyorsan végig lehetett pörgetni a dolgokat. Volt egy Taekwondo-s bemutató, ami elég király volt, kajakra mint egy Jackie Chan-es múvi. Én is készítettem egy rövid videót, amit majd a képek között találhattok meg, ezt egy másik kolléga készítette a teljes műsorról:

Taekwondo videó

Ezután vissza a koliba, pihi-szuszi.

Hétfőn nem történtek világmegváltó dolgok, estefele elmentem egy órára, nem volt vállalhatatlan, de nem is lett a kedvencem.

Kedden ugyanaz a témakör, délelőtt órára mentem, délután gép előtt ültem és egy kis irodalmat kutattam a céges melóhoz, hogy legyen mit olvasnom benn, mivel eddig ugye nincs netem.

Szerdán bementünk dolgozni, hasonló, mint pénteken. Olvasgattam, amikor néha elkapott a flow, akkor nyomtam a kódolást is, de nagyjából ennyi. A kaja egy hangyányit jobb volt, mint a pénteki menü, de még ezt se ajánlanám teljes szívemből senkinek. Egyébként 9-re szoktunk járni és olyan 6 korül lépünk le, a töbiekkel együtt. Ez azt jelenti, hogy (a kicsivel több, mint egy órás utazást beleszámítva) 7:50kor indulunk a koliból és kb. este fél 8, 8ra érünk haza, ami lássuk be nem olyan mulatságos. Utána már nem sok kedve van az embernek bármit is csinálnia.

Csütörtökön őszintén bevallom nem tudom mi történt, de annyira nem lehetett izgalmas, ha ennyire mély nyomot hagyott bennem.

Pénteken szintén cég, munka, kaja (eddigi legjobb menü, ami egy 4/10-et jelent) és a nap végén meghívtak minket ismételten egy céges iszogatással egybekötött vacsira. Kérdezték, hogy európai legyen a menü vagy koreai, persze azt mondtuk, hogyha már itt vagyunk akkor legyen koreai. De ami ezután jött, arra nem számított egyikünk se. Egy tenger gyümölcsei helyre vittek el minket, igazi meglepetés volt. Mivel Magyarországon viszonylag kevés a tenger, eddig nem nagyon volt lehetőségem ilyen kaját enni. De majd most! Az egész úgy nézett ki, hogy az étterem oldalában volt egy csomó akvárium, mindenféle tengeri élőlénnyel. Az asztalon már a szokásos főzőlap, amire ráraktak egy bazinagy vaskondért és megtöltötték vízzel. Belerakták a még élő kiválogatott élőlényeket és alárottyintottak. 3 különböző dolgot tudtam kivenni: volt tintahal, vagy 4-5 féle kagyló és rák. A rák nagyon király és nagyon finom, abból tudtam volna még enni, de sajnos csak kettő volt a kondérunkban. A kagyló se volt rossz, az is ízlett. A tintahal viszont elég rossz volt. Extrém rágós és nem sok íze van. Mintha egy gumicsontot kellett volna megenni. Közben folyt a soju is, és egyéb kiegészítő kaják is voltak (kimchi, a beondegi (ami ugye az olajban sütött selyemhernyó) és valami fura kagyló, amiből ki kellett szopkodni a tartalmát.) Alapjában véve jó volt a kaja, ízlett és nagyon különleges volt. A társáság is jó volt, nevetgéltünk és sokat beszéltünk. A főnök is ott voltunk velünk, ő is tök laza volt.

Miután véget ért a kaja, utána elmentünk egy másik helyre, ahol még beszélgettünk egy kicsit, aztán irány a koli vissza. 11-re értünk vissza kb., ahol egy-két féldeszkát magunkba öntöttünk még a hazai termésből, hogy behozzuk a lemaradást, mivel a többiek már régen elkezdtek keményen alakulgatni. Éjfél körül találkoztunk velük (találkoztunk egy új sráccal, Salah Tunéziából, aki kurva jó arc, nem is értem, hogy nem találkoztunk vele eddig. Ő van a bal oldalamon azon a képen, ahol boldogan tartom a vödröt :D) és nagyon gyorsan felzárkóztunk, talán ennek köszönhetően az utolsó emlékem olyan 2 körülig van meg. :D (Illetve az se segített, hogy vettem egy bazinagy rumoskólás vödröt :D) Hajnali öt fele értünk vissza, semmi evés és ivás, totál ki voltam ütve.

A nagy dorbézolásnak meg is lett a következménye, szombaton délután 3kor keltem, a világ összes fájdalmával. Totál rotty volt a rendszer, értelmes cselekedetre nem voltam képes, olyan délután 6 fele tudtam elmenni kajálni. Dani hasonlóan nézett ki, de mindenképpen én voltam rosszabbul. Ennek megfelelően szombaton nem csináltam semmit, rá se bírtam nézni az alkoholra, szóval pihi.

Ma, azaz vasárnap elmentünk a Daewangam parkba, ami itt van Ulsanban. Nagyon király hely, csináltunk jó sok képet, bejártuk az egész partot. Egy jó pár képen látható maga a Hyundai gyár is, mivel nagyon közel van ehhez a parkhoz. Itt is szeretném, ha a képek beszélnének helyettem, nem kevés lett.

Jövő hét programja hasonló lesz, hétfő-kedd suli, szerda-péntek meló, de a pénteki napon az egyik beszállító gyárába fogunk látogatást tenni. A hétvége valszeg az ünneplés jegyében fog telni, mivel Daninak holnap lesz a szülinapja, szóval valamit mulatságot ütni kell. Ez még a tervezés fázisában van. A képek linkje:

1 tonna kép

Vegyes

Ennyi voltam mára, remélem legközelebb már nem leszek ilyen lusta disznaj és hamarabb összefoglalom mi történt velem.

Pusszantok mindenkit, főleg Zsófit névnapja alkalmából!

Ádám

안녕하세요!

Egy ideje nem írtam már bejegyzést, elnézést érte, kezdek lustulni :D

Na szóval ott hagytam abba, hogy megyünk karaokezni. Hát ez sajnos nem jött össze, viszont tisztességesen betöltöttem azért, összejött ismételten egy elég nagy társaság és jókat nevetgéltünk és beszélgettünk. Szerintem olyan 3 fele érhettünk haza.

Szombaton nem történt gyakorlatilag semmi, közepesen másnapos felkelés után gyorsan elmentem uzsizni egyet (sztem 2 körül dobott ki az ágy), délután és este pedig filmet néztünk és a másnapi, illetve a október-novemberi utazásunkat tervezgettük.

Vasárnap elmentünk az Ulsan Hyundai FC hazai mérkőzésére, ahol is a város hőn szerette együttese a tabella tökutolsó helyezettjével vívott élet-halál küzdelmet. Ennek megfelelően a stadion kihasználtsága körülbelül 10%-os lehetett. De nem csak ez idézte fel bennem szülőhazám legjobb focistai fiainak ligáját, hanem a mérkőzés színvonala is. A meccs során megtapasztalhattuk a koreai tiki-takát testközelből, de úgy érzem egy életre elég volt belőle. Egyébként a meccset a Ulsan nyerte, 2-1-re és a második ulsani gól meglepően szépre sikeredett. A gól után látszott a góllövő gyereken, hogy ő se hitte el, hogy ez most tényleg bement. Megemlíteném még, hogy a találkozó előtt  lehetett ilyen hülye játékokat játszani, többek között ezeket is láthatjátok a képeken, amit a már megszokott módon, a poszt végén linkelek. (A nagy kalapáccsal egy ilyen kelt tészta szerű anyagot kellet szétverni. Sok értelme nem volt, de feszültséglevezetésre tökéletes.)

Este elmentünk a franciákkal és az üzbég-koreai sráccal, Jack-kel piálni. Most vettettük be először itt létünk során az otthonról hozott, friss és édes gyümölcsből készült nehézbombázókat. Úgy gondoltuk kóstolónak először a leggyengébb szerrel, a mézes körtével illik kínálni a mit sem sejtő külföldi népségeket, így hát egy 4-5 decit feltankoltunk és elindultunk a meeting pointra. Megkóstoltattuk mindenkivel a nemes nedűt és hát voltak elkerekedett szemek. Legtöbbjüknek nem nagyon ízlett, mert túl erős volt nekik (ami igaz is), de Andrew rákapott az anyagra rendesen és elég sűrűn szipkázott belőle. Baj így sem történt, ránk nem romlott a cucc, mivel így én a soju helyett inkább ezt fogyasztottam. Amikor kellő számú agysejtet bénított le mindenkiben a különböző formában betáplált alkohol, elindultuk a belváros felé. Számos helyre betévedtünk és tovább rontottuk májunk - eddig sem rózsás - kilátásait. Találkoztunk egy csomó új arccal, beszélgettünk, még csocsóztam is. Beerpongot is nyomtunk, nem tudom miért, de ezt itt nagyon kamázzák, minden nagyobb helyen van egy beerpong asztal. Végül úgy döntöttünk, hogy benézünk egy táncos-zenés vendéglátó helyiségbe, ám zárt kapukba ütköztünk, úgy hogy a dizsi nyitva volt. Megtörtént életem első, faji alapon történő diszkriminációja, ugyanis azt mondták a bejáratnál, hogy no foreigners. :D Ezt, a magas véralkoholszintnek köszönhetően, az "Are we some kind of korean gypsies?" kérdéssel konstatáltam, amire nem érkezett válasz. Annyira azért nem zuhantam össze, továbbálltunk a következő helyre, ahol szintén hasonló volt a helyzet. Whatever. Még beültünk valami helyre, aztán eltaxiztunk egy életmentő BigMacért (ami meglepően hasonló ízű volt az otthonihoz!) és bedőltünk az ágyba.

Másnap érződött is a mekis kaja hatása, nem voltam annyira rottyon, mint szoktam lenni. (Lehet a pálinka volt az?) Ezen a napon sok mindent nem tudtunk csinálni ismételten, mivel ez volt a második napja a Chuseok koreai ünnepnek és az egész város ki volt halva. Alig volt egy-két étterem nyitva, szerencsére találtunk olyan helyet ahol el tudtuk fogyasztani a gyomrunknak is tetsző ételt. Folyt tovább a tervezés és a kombinálás.

Kedden a 4 csajjal (3 francia és 1 belga) elutaztunk Busanba, hogy pancsizzunk egyet a Haeundae Beachen. Ulsanból a helyi járat visz el Busanba, kb 500 forintért, ami lássuk be, elég jó ár. Megérkeztünk a város szélére, a buszállomásra, ahol a metróra felülve elkezdtük az egy órás utunkat a part felé. Megjegyezném, hogy ebben a 3-4 milliós városban is 4 metró vonal van, viszont átlagosan 30-40 megállóval rendelkeznek. Leszálltunk végül a célállomáson és egy gyors ebéd után lementünk a partra. Szerencsére nem voltak nagyon sokan, közepesnek mondanám az embertömeget. A strand nagyon király volt, nem részletezném nagyon, beszéljenek helyettem a poszt végi képek, ahol többek között a rendkívül kidolgozott felsőtestemet is meg lehet tekinteni.

A parti pancsolás végén beigazolódott egy nagyon nagy mondás, hogy bárhol jársz a világban, mindenhol találkozhatsz magyarral. Találkoztunk egy családdal (apa, anya, két gyerek), akik január óta élnek Szöülban és még 2 és fél évig lesznek itt. A csávó villamosmérnök és a Siemnesnél dolgozik, kiküldetésen van itt és hozta az egész pereputtyot. 10-15 percet beszélgettünk, aztán elindultunk hazafelé. A hazafelé vezető metróúton találkoztunk az első idióta koreaival. Egy mama hatalmas parádét rendezett a 2es metró 17:45-ös járatának 6-os kocsijában, pont ahova mi is felszálltunk. Úgy indult az egész, hogy Kelly leült az öregnek fenntartott helyre, ami valószínűleg nem tetszett a mamának. Elkezdett a (feltételezem) férjével ordítozni és vitatkozni, az egész vagon őket nézte. Aztán átváltott Kellyre, aki nagyon jól szórakozott rajta; végül én vettem át az aggrót és engem dolgozott meg egy kicsit. Nagyon sokat röhögtem rajta, a végén már bele az arcába, mert egyszerűen nem lehetett lelőni. 15-20 percnyi performansz után az egyik állomás ügyeletes szekuricsije eltávolította a nemkívánatos nagymamát az ülésről (szó szerint lerángatta) és visszatértünk a megszokott kerékvágásba. Az este végén még beültünk egyet vacsizni a 37. új étterembe, ahol is egy pizzát nyomtam be. Eddig két pizzát ettem (ezzel együtt) és le kell vonnom a következtetést: Tilos enni pizzát Koreában, mert egyszerűen szar. Nincs rá jobb szó. Próbálkoznak, de nem megy. Más kaja után kell nézni.

A mai (csütörtöki) napon nem történt semmi érdekfeszítő, Dani bement egy órára én itthon unatkoztam és spóroltam a Fülöp-szigeteki kirándulásunkra.

A sokat emlegetett képek:

Képek

Holnap megyünk a céghez, este lesz valami ivós rendezvény; szombaton megyünk Gyeongju-ba, ahol egy tradicionális koreai falu maradvány és nemzeti park van; vasárnap pedig Ulsanban lesz egy Chuseok fesztivál, ahol tradicionális koreai zene, néptánc és egyéb hasonló kulturális programok lesznek. Szóval nem hiszem, hogy unatkozni fogunk.

Addig is csókoltatok mindenkit otthon, nagy ölelés a blog követőinek!

Ádám

Üdvözlöm a mélyen tisztelt Olvasókat!

Ebben a 3-4 napban is történtek érdekes dolgok, megpróbálom összefoglalni, most egy kicsit talán tömörebb lesz, mint eddig volt. (Most, hogy a poszt végére értem, nem lett igazán rövid :D)

Először is azzal kezdeném, hogy már el is telt egy hét, de a szervezetünk még mindig nem szokta meg a +7 óra eltolódást. Legtöbbször teljesen indokolatlan időpontban leszek álmos és össze-vissza alszom, hol keveset, hol többet. Talán most már normalizálódik a helyzet.

Hétfőn megpróbáltuk elintézni a tárgyfelvételt és benézni egy órára, kisebb-nagyobb sikerekkel. A tárgyfelvétel nagyjából még össze is jött, órára viszont nem tudtunk bemenni, mert kicsit máshogy értelmeztük az órarendet, mint kellett volna. Na mindegy.

(Zárójelben megjegyezném, hogy a tárgyfelvételhez szükséges dolgok a következők:

• Számítógép,
• Internetkapcsolat,
• Böngésző,
• Legalább egy koreai,

mivel az egyetem úgy látszik nem szeret angolra fordítani dolgokat. Ha egyedül kellett volna megcsinálnom, tuti minimum egy hét lett volna, mire mindent benyomok Google Fordítóba.)

Kedden megtörtént az első hivatalos látogatás a Hyundai-gyárba is. Délután kettőre beszéltük meg a találkát legkedvesebb koreai Hyundai kollégánkkal, Mujong-gal a főbejáratánál. A buszút az egyetemtől körülbelül 1 órát vesz igénybe - 50 percet, ha a sofőr extrém agresszíven vezet - így egykor már el is indultunk. Egy kicsit foskóztunk, hogy nem találjuk meg, hogy hol kell leszállni, de minden ment, mint a karikacsapás. Itt jegyezném meg, hogy a busszal elmentünk a Hyundai autógyára előtt is, maradjunk annyiban, hogy eggyel nagyobb, mint a győri Audi-gyár.

Megérkeztünk, lepacsiztunk Mujonggal és felvitt minket az irodába. (Belépésnél leragasztották a telefonunk elő és hátlapi kameráját, mert a gyár területén tilos fotózni sajnos, pedig lőttem volna vagy 10000-et :( )Találkoztunk ismételten a kissé komor Mr. Jun-nal (most tavasszal volt Budapesten, egyébként a kinti részleg Managere (a főni alatt eggyel)), akivel karöltve bemutatkoztunk a kinti csapatnak. A csapat létszáma hasonló a pestiéhez, a fejlesztő részen kb. 10-12-en lehetnek. (egyébként ezen kívül a tervező és a gyártó részlegnek külön szintje van, összesen kb. 100 mérnök.) A fejlesztőrész feje, Mr. Kwon éppen nem volt a helyén, szóval a srácok levittek minket addig a forgógépgyárba, hogy körbenézzünk. Sikerült is körbejárni a helyet 45-50 perc alatt, elég nagy, mit ne mondjak és jó sokan is dolgoznak ott. Megnéztük a különböző részfolyamatokat, a különböző méretű gépeket, már ennyi idő alatt is sikerült egy csomó mindent tanulni a gyártással kapcsolatban. Volt egy pár sad moment is, amikor láttuk, hogy egy-két gyári munkásnak mit kell csinálni. Ha van monoton munka istenem, ezért kell tanulni fiatalok!

Ezután visszamentünk az irodába, közben megérkezett Mr. Kwon is, a falka vezetője. Totál jó arc a csávó, beszélgettünk vele jó sokat, kifaggatott mindenről minket, aztán elkezdődött a körút. Elvittek minket az összes nagykutyához és mindegyikükkel társalogtunk 10-15 percet. Először a tervező osztály alfáját látogattuk meg, Mr. Hur-t, aztán pedig az egész forgógépes részleg atyaúristenét, Mr. Lee-t. (Szóval Mr. Lee az eddig felsorolt összes embernek a főnöke) Mindketten nagyon szimpatikus voltak, remélem mi is jó benyomást keltettünk bennük. (Mr. Kim-mel - akinek a kiutazásunkat köszönhetjük - még nem találkoztunk, de gyanítom erre is sor lesz kerítve. Egyébként ő már az egész Hyundai vezérigazgatója alatt van eggyel, szóval elég nagy játékos. Mint egy Hyundai-os Lázár János, hogy ilyen szép politikai hasonlattal éljek.)

És ekkor jött az autós körbevezetés a teljes gyár területén. (eddig a pillanatig csak a forgógép gyárat láttuk) Hát tehát ő, akarom mondani, WOOOWWW!! Szem kinyit, áll leesik és csak bámultunk. Nem tudom szavakkal leírni mekkora az egész hely. 9, azaz kilenc szárazdokk van, ahol szimultán ment a hajóépítés. És nem ám ilyen ladikok, amit a Dunán látsz napközben. Egyenként minimum 200-250 méter hosszúak, folyamatosan dolgoztak rajta minden részén a munkások. Mr. Jun mondta (akiről közben kiderült, hogy egész jó arc és csak Mo-n volt nagyon merev), hogy egy adott pillanatban kb. 40000-en dolgoznak a gyár területen. OKÉ! Szóval óriási sürgés-forgás, itt egy kamion az úton, ott egy rohadt nagy vasdarab a másikon és egy csomó épület, ahol a hajó építőegységeit rakták össze. Tényleg nagyon durva, sajnálom, hogy nem tudtam képet csinálni, ha megkapom az állandó kártyámat, akkor talán tudok majd, és ti is megnézhetitek miről beszélek.

A gyárbejárás után Mr. Kwon elhívott minket egy vacsorára, ahol a csapat tagjai is részt vettek. Kb. 14-en mentünk egy, a gyárhoz közeli étterembe. Nagyon pöpec, full első osztály, úgy nézett ki a hely, hogy bementél, cipő ledob és a japán tradicionális házakhoz hasonlóan elkülönülő szobákban lehetett társaságoknak együtt vacsoráznia. Az asztal a padló szintjét volt, alatt volt hely a lábadnak, szintén a padlón pedig volt a szék, aminek nem volt lába, csak az ülő része és a háttámlája. Nem tudom, hogy eltudjátok-e képzelni, mindenesetre nagyon menő volt. Az asztalba három lyuk volt vágva, ahol valódi tűzön lehetett sütni a húst. Mindent összevetve kitettek magukért a kollégák, elég király helyre vittek minket. A kaja nagyon finom volt, ettem !sült vért! (egész jó volt) és ittuk a sok soju-t. Mr. Kwon mutatott nekünk egy kis koreai szendvicset, amit soju után szoktak elfogyasztani, az is nagyon finom volt. Nagyon sokat beszélgettünk és röhögcséltünk, jól telt az idő.

A kaja végeztével Mr. Kwon és egy másik idősebb arc elköszönt és távozott, a többiekkel beültünk még egy kocsmába. Sörözgettünk egy kicsit, én is! (mivel nem volt más), itt is jól telt az idő. Olyan fél 11 fele sátrat bontottunk és elindultunk hazafelé. Összességében a napot 10ből 9-esre értékelem, tényleg nagyon jól éreztük magunkat.

Szerdán a szó szoros értelmében nem csináltam lófütyit sem, egész nap esett az eső, még kajáért is Danit küldtem el. :D Kipörgettem gyorsan a Brooklyn 99-ot, Matyi ajánlására, várom a következő évadot. :D

Ma (Csütörtökön) végre megtaláltam azt a helyet, ahova biztosan vissza fogok járni hetente. 7000 Wonért ettem ilyen rántott csirkehús jellegű valamit, salátát, rizset és valami nagyon durván király szószt. Annyira megörültem, hogy végre van egy kaja ami tényleg nagyon ízlik és a közelben van, hogy majdnem adtam két csókot a kedves koreai néninek. Este elmentünk az európai arcokkal vacsorázni, meg iszogatni, jól telt az idő, ettünk-ittunk, mulatoztunk és hála istennek nem volt sok köcsög, illetve a biztonság sem volt kevés.

Ennyi voltam mára, holnap valószínűleg elmegyünk karaokezni végre, kíváncsi leszek, hogy fog sikerülni. Képek most nincsenek, mert nem volt miről csinálni. (Vagyis volt, csak nem lehetett) Addig is csókoltatok mindenkit otthon. Béke és szeretet,

Ádám

Jó estét, jó szurkolást!

Sok minden történt az elmúlt három napban, lesz miről írni, úgyhogy most se fogom vissza magam és egy kisebb novellát fogok legyártani.

Először is, kezdeném a WEIRD MOMENT rovattal, most már elkezdtem őket gyűjteni és a blog állandó rovatává nevezem ki. Remélem tetszik nektek, várom a visszajelzéseket. Szóval, akkor egy pár:

• Nem létezik náluk olyan, hogy 0. emelet. A földszintet 1-el jelölik és a liftben is ezt kell nyomni, ha le akarsz menni.
• IMÁDJÁK a légkondit. Nincs olyan helyiség, ahol ne lenne és mindig baromi hidegre van beállítva. Kinn konstans 23-24 fok van, benn az épületekben meg 18. Amikor belépek bárhova mindig meg akarok fagyni.
• Már első nap feltűnt, hogy egyszer csak csönd van, aztán a semmiből hirtelen valami nagyon hangos és kibaszott zavaró zaj kezd el hallatszani. Mint kiderült kabócák, és nagyon sok van belőlük. Rohadt idegesítő.
• Nulla, azaz nulla angol felirat van a termékek címkéjén. Only korean. Legtöbbször azt se tudjuk mit veszünk, csak veszünk valamit, csakúgy a boltban, mint étteremben.
• Én nem tudom, hogy mennyire szeretnek a koreai emberek túrázni és golfozni, de szó szerint bárhol állhatsz a városban tuti hogy van egy túrabolt és egy golfbolt az 500 méteres környezetedben.
• Az összes koreai buszsofőr úgy vezet, mintha valami forma1-es versenyen lennénk. Gáz-fék, gáz-fék és nem ez a finom fékezések, csak a satu. Semmi más. Plusz lassítás közben már basszák is ki az első ajtót, ahol csak felszállni lehet. Nem szarral gurítanak.

Na és akkor most az eseményekről! Hát történt sok minden, azt se tudom, hol kezdjem el, de legyen időrendben.

Pénteken 10től megvolt az angol nyelvű eligazítás, ami egy kicsit inkább koreai angol volt. Egy-két adminisztrációs dolgot elmondtak, szabályokat, biztosítást, csupa unalmas dolgot. Ezután odacsapódtunk a francia különítményhez, hogy elmenjünk kajázni, név szerint Alex, Andrew (aki francia és dél afrikai kettős állampolgár), illetve a lányok Nissa, Anais, Kelly és Iris(ő belga). Illetve velünk volt még Jack is, aki 3 éve él itt, nagyon jól beszél koreaiul, egyébként pedig üzbég. Útközben folyt a beszélgetés, nagyon jó arcok és nyitottak, sokat lehetett rötyögni. Jack bevitt minket egy tradicionális koreai étterembe, ahol megebédeltünk. Készítettem képet, hogy mit ettünk. Általánosságban elmondható, hogy nagyon finom volt és különleges, illetve nagyon sok! Sztem minimum kétszer jól laktam volna abból az adagból, amit elénk rakott a koreai asszonyka. És az ár: Az egész cucc cakkpakk került 5000!!! Wonba, ami nagyjából 1200Ft-nak felel meg.

Ezután körbejártuk a campust, ezen belül a könyvtárat (ahol valószínűleg először és utoljára voltunk :D) és a francia arcok épületét, ahol tanulni fognak. (ők bussniss and administration-t tanulnak) Aztán könnyes búcsú, de este 6kor már találkoztunk is  az international building előtt, hogy elinduljunk a welcome party-ra.

A partyról: Nagyon király volt, jókat beszélgettünk és még több sojut ittunk! Én sztem beküldtem a szokásos hazai adagomnak megfelelő soju mennyiséget, aminek köszönhetően egyre jobban beszéltem angolul és hirtelen minden sokkal viccesebb lett. Nagyon sok kínai eljött, de kb. csak a fele, szóval elég vegyes volt a társaság hála istennek. A koreai mentorok nagyon cool fészek, mind a lányok, mind a fiúk. Hatalmas meglepetés, hogy  a kínaiknak egy-két sojutól megeredt a nyelvük és hirtelen nagyon barátságossá váltak. A két makk, akiről az egyik posztban írtam, tök jó fejekké váltak, az egyik közülük nagyon berúgott nagyon kevés szesztől és kurva nagy hülyeségeket mondott és csinált.

Nagyjából mindenkivel sikerült beszélnem, a franciákon kívül volt még egy kanadai srác; egy amerikai(szegény  nagyon kövér, de legalább jó fej); beszéltem egy kínai csajjal; két japánnal; van egy német srác is, Dessendorfból (ő is ivott keményen, jól be is kurjantott, a végén már fucker és motherfucker volt neki mindenki :D); két norvég csóka, mindkettő már itt van egy féléve, de eljöttek erre a welcome partyra, mert az összes haverjuk hazament egy félév után, ők is jó fejek. Ebből is látszik, hogy tényleg elég színes a mezőny, szó szerinti értelemben is. 3 helyen voltunk összesen, az első kettőnél még ettünk is. Kipróbáltam egy csomó új kaját, többek között a bogarakat is (koreaiul beondegi). Állítólag nagyon egészséges, de sajnos elég szar íze van. :D Aztán hajnali 2-3 között lehetett a lefekvés, a vége már egy kicsit elmosódott a bulinak.

Aztán a másnap kegyetlen volt... Ilyen durván másnapos (a strand fesztivált nem számítva), nem mostanában voltam, a wc és az ágy között ingáztam (nyugi, felül nem jött semmi :D), kb. délután 5-re voltam elfogadható állapotban. Dani is hasonló állapotban, cipőben és ruhában aludt. Whatever. Késő délután elmentünk zabbantani egyet egy steakes helyre, tudtuk, hogy egy ilyen nap után csak valamilyen európai jellegű kaját fogad be a testünk. Vettünk egy menüt ketten, egy kicsit drága volt, viszont nagyon király. Ezután beutaztunk a városközpontba busszal, ahol vásároltunk egy-két dolgot, mint például mosópor, öblítő és társaik. Csináltunk egy csomó képet is, ez is benne lesz a mappában. Olyan fél 9 fele értünk vissza a koliba és megbeszéltük a négy csajjal, hogy el kéne menni valahova táplálkozni. Meg is történt, beültünk egy ilyen csirkés, barbecues helyre, megkajáltunk, beszélgettünk, jól telt az idő. A belga csaj, Iris nagyon jól beszél angolul és nagyon sokat is beszél. :D Kelly óriási forma, az a tipikus feka csaj, mint a sorozatokban. Asszem talán amerikai állampolgár is, de az biztos, hogy Kamerunban született. Anais pedig az a francia lány, akibe Szadam pillanatok alatt bele tudna esni. :D Nagyon aranyos. Éjfélre értünk haza és pihi.

Vasárnap (ma) elmentünk az egyik (talán a legnagyobb?) ulsani parkba. Full mint a filmekben, zene szól, fiatalok gitároznak, kisgyerekek szaladgálnak a virágok között, elkapósdit játszanak, ilyesmi. Egy kicsit már-már giccsesnek is tűnt. :D Maga a park és a környező táj nagyon faszán néz ki, a természet és a nagyváros feeling harmóniáját sztem tökéletesen eltalálták. Itt is lőttük a képeket, mintha kötelező volna (az is!) és körbejártuk a helyet. Az egyik résznél találkoztunk egy csapat európai arcszerkezettel rendelkező formával, rögbiztek és frizbivel játszottak. Odajöttek hozzánk, beszélgettünk egy kicsit, kiderült, hogy a többségük angoltanár az USA-ból, illetve Dél-Afrikából; plusz volt egy-két mérnök is. Az egyik philadelphiai sráccal beszéltünk többet, mondta, hogy nyugodtan keressük facebookon és ismerkedhetünk. Jó arcnak tűnt a tag.

Ezután beültünk egy helyre a belváros közepén, ahol iszogattunk és nagyon sokat beszélgettünk, főleg az alkohol fogyasztási és a bulizási szokásokról, nyilvánvalóan. 5 francia, 2 magyar, 1 belga és 1 kanadai volt a felállás. Az európai szokások kb. ugyanazok, a kanadai egy kicsit másabb. (pl. ott max 2-ig buliznak. Mondtuk is, hogy WTF?, mi ez a nyugger környék?) Folyt a megbeszélés erősen, végül úgy döntött a csapat, hogy kék valamit táplálkozni, mert ezt így nem lehet tovább folytatni. Bementünk sztem egész Ulsan legpuccosabb épületébe, egy 7! emelet magas plázába. Nem vicc, hét. Volt itt minden, mint az ágybavizelésnél, kb. csak autót nem lehetett venni. Legfelső szinten voltak a kajáldák, hát felmentünk a tetejére. Of kórsz a lift üveg volt, ki lehetett nézni az utcára közben, tiszta Ámerika. A kaja nagyon király volt, rizs, valami steak szerű hús + zöldségek. A hely nagyon menőnek tűnt (zsír új, minden asztalon indukciós főzőlap, ahol te melegíthettél dolgokat, ilyesmi), Pesten egy ilyen helyen minimum 5-10ezertől kezdődik egy kaja. Tessék megkapaszkodni az én kis tálam összesen 1400 Ft-ba került. Nekünk is kell egy ilyen hely Mo-ra.

Végül szépen hazabuszoztunk és búcsút vettünk egymástól. Holnap nem tudom még mi lesz a program, de az szinte biztos, hogy vagy hétfőn, vagy kedden bemegyünk végre a céghez.

A képek majd itt lesznek (elég vegyesvágott, nincs kedvem szétválogatni, szóval tuti így marad :D) :

3-4-5. nap

Ennyi voltam mára, úgy érzem, jól fog telni ez a 4 hónap! Szasztok,

Ádám

YOYOYO!

Újra én Koreából, a furcsa dolgok hazájából.

Mint írtam, megtörtént az orvosi vizsgálat, egyelőre nem tudom, hogy sikerült. A látásvizsgálatot viszont jól elcsaltam, mert nem vettem ki a kontaktlencsémet, pedig megkérték az embereket, hogy vegyék le a szemüveget. Igen, ekkora kemény vagyok. :D

Ezek után visszajöttünk a koleszba lerogyni, mert én legalábbis nagyon ki voltam. Közbe jött két srác, meghegesztették a netet, mert eddig az egyiknek a wifijén lógtunk. (kell hozzá ilyen egyetemi password, ami nekünk egyelőre nincsen.) Ezután összeszedtük magunkat és elmentünk körbejárni a környéket, csináltunk egy pár képet nappal is és éjszaka is. (Majd a poszt végén a képek egybe, dropbox linken.) Danival úgy döntöttünk, hogy a tegnapi szarakodás miatt a bankkártyával, inkább megcélzunk egy ATM-et és egy jelentősebb összeget leemelünk a kártyáról. Ez sikerült is, 700000 Wonnal gazdagabban tértünk vissza a koliba, mert ezzel az összeggel nem szerettünk volna járkálni az utcán, nem mintha bárki is kirabolt volna minket. Szerintem itt a legnyugisabb munkája a rendőröknek van, eddig egyet láttam talán, az is a forgalmat irányította.

Utána, mivel az éhség nagy úr, beültünk egy teljesen random étterembe. Nulla angol szó a menün, az 5 fős személyzetből senki nem beszélt egy mukkot sem külföldiül, egyetlen szókapcsolat ami kivehető volt az a "take out?", amire egy határozott "no" volt a válaszunk. Leültünk, elkezdtünk zabbantani úgy, hogy fingunk sem volt mit eszünk, de azért szépen falatoztunk. Nem volt rossz, de az ebédre a csípős tésztás cucc jobb volt. Lőttem egy képet erről is. Most itthon derítettük ki, mit is ettünk igazából. A leves valami halleves volt, a kanál fölött lévő dolgok valami halas-tésztás kotyvasztás utáni kisütés eredménye, alatta a zacskó anyaga is ebből van, benne tofuval. Jobb lenn a piros cucc, egy csipős "rizstorta". Legalábbis így fordította a google. Az állaga talán a mályvacukor és a nyers kelt tészta között van félúton. (vagy mint egy 6 órája rágott rágó) Nem volt rossz egyébként. Fölötte vagy 4 féle dolog kisütve olajban valamiféle bundában; egy szusi jellegű, egy csirke és két - eddig a pillanatig - azonosítatlan versenyzővel.

Ezután tettünk egy kört a környéken, fotóztunk egy párat és bementünk a Daiso-ba, ami kb egy otthoni JYSK és dm keresztezésének felel meg, hogy vegyünk egy két cuccot a koliba. Sikeresen megtörtént, vettünk még 24 klotyópapírt egy kisboltban, nem kevesebb, mint !!3800Ft-ért!!, szóval most már királyi körülmények között tudunk a mellékhelyiségre járni. Fun fact: Nincs budikefe, ez most nem tudom, hogy jellemző-e itt Koreába vagy csak a koliba nincs. Még kivizsgálás alatt.

És most elérkeztünk a Weird Moment rovatunk első különkiadásához. Nem jutottak eszembe a furcsa dolgok az első posztnál, amiket a koreai sráccal beszéltem, de most megpróbálom összegezni:

1. A koreai középiskolások reggel 6-7 között kelnek, reggel 8-tól este 10!!!!-ig iskolába járnak, utána különórákra járnak és hajnali 1-2 óra között fekszenek. Uniformis, zéró szabadidő suli közben, nyáron 3 hét szünet. Mondom jó napokat kívánok, még szerencse, hogy nem gimis cserediákprogramra érkeztem. :D
2. Az egyetemi kollégiumokban külön vannak a fiúk és a lányok, nem lehet belépni a másik nemnek a másik kollégiumába. Egyelőre még nem tisztázott, hogy hogyan oldják meg azt a diákok, hogy áldozatai legyenek egy nem kívánatos terhességnek és igen fiatalon szülőkké váljanak, de még mindenképpen megfejtjük ezt a X-akták szintű rejtélyt.
3. Az emberek az utcán úgy tesznek, mint ha nem foglalkoznának azzal, hogy külföldi vagy, de el lehet kapni egyszer-kétszer, hogy a szemedbe néznek és végigmérnek. Ha visszanézel rájuk, azonnal elkapják a tekintetüket. Istvánnak üzenem, hogy ebben az 1,1 milliós városban biztos vagyok benne, hogy dobogós lenne a farkasszemes játékban. :D Egy csávó volt, aki egy pár másodpercre felvette a versenyt, de végül őt is legyőztem.
4. Nincs kuka az utcákon, nem tudjuk hova rakják a szemetet az itteniek. Egyszerűen csak eltűnik valahogy. A boltok kirakták ma este a szemetüket az út mellé (gondolom, hogy este elvigyék őket a kukásautók), mi meg jó magyarok módjára egyből lecsaptunk 10 használatlan vállfára és magunkkal vittük. :D

A képek itt vannak, van egy-kettő a koliból is lőve, majd még bővítem a mappa tartalmát, ebben még nincsenek benne Dani képei.

2. nap

Illetve itt egy fantasztikus videó a kollégiumról és környékéről, Dani kiélte rendezői és operatőri énjét, itt találjátok az eredményét:

Koli

Megemlíteném még kedves lakótársam blogját is, ahova hamarosan megérkezik az első poszt és olvashatjátok a dolgokat Dani szemszögéből is.

Koreander

Ennyi voltam mára, holnap valószínűleg nem lesz poszt, mert lesz program dögivel (eligazítás és welcome party), leghamarabb szombaton jelentkezem. Béke és szeretet,

Ádám

Na szevasztok!

Fúúú hát kemény volt ez az utazás és az első pár óra. Sikeresen megjöttem és most a koliszobából gépelek.

Először is kezdjük az utazással. Pestről sima csekkin, minden flottul ment, beszállnánk erre egyből 15 perc késés. No nem baj így már csak 1:30 perc lesz az átszállással. Felültünk a gépre, első felszállásom egyáltalán nem volt megerőltető, sőt élveztem is. A gépen mindenkinek saját ülésénél kis monitor és fülhallgató és tévé, amibe szó szerint kb bármit lehetett nézni/hallgatni. Mostani mozis filmek, régiek, ebookot olvasni, zenét hallgtani, tv sorozatot nézni. Fasza is lett volna, ha az én monitorom nem lett volna szar... :DD Nem fogta az adást az érintőképernyő. Na mindegy, a kaja viszont király volt. (Valami csirkés, krumplis, babos cucc a hosszúkás tálban; desszert, zsemle, ilyesmi, meg a bal oldalon valami hideg sárgás, barnás szmötyi ami lövésem sincs, hogy mi, de annyira nem volt kurva szar. :D) Így nézett ki kb:

(Mostantól inkább dropboxról linkelem a képeket mert nem enged a blog.hu 2MB-nél nagyobbat feltölteni.)

Elértük Dohát végül, kb. 1 és fél óránk volt átszállni. A reptér mocskosul nagy, maradjunk annyiban. Elejétől a végéig sztem egy jó fél maratontáv. Full fényűzés, mindenféle luxus cuccok. Ott azonnal el lehetett volna verni az összes pénzemet, de csak egy pisztáciára futotta, 1.5$-ért. Egy pár kép, hogy miről is van szó:

Képek1

Utána felszálltunk a kövi gépre. Nyolc óra út, kb. tök ugyanaz, mint az előbb. Kb. a 80%-át végigaludtam, bár nagyon kényelmetlen volt. Minden adtak itt is ami szem-szájnak ingere. Ha szerettem volna, még be is tudtam volna rúgni.

Leszállás megtörtént rendben, sikeresen megérkeztünk a koreai valóságba. Jó magyarokként első dolgunk volt teleküldeni a slozit, így jelezvén, hogy ki is igazából a főnök. Utána ki kellett tölteni mindenféle papírt, lecsekkoltak ebolára, és beálltunk a sorba a "határhoz", ahol a vízumot és az útlevelet nézik. Kisebb sor volt, erről csináltunk is pár képet:

Incheon reptér

Minden ment faszán, aztán összeszedtük a csomagokat, azzal se volt nagy probléma, minden megérkezett. Utána mentünk a másik szöuli reptérre, mivel onnan indulnak a belföldi járatok. Egy kis szarakodás után az ATM-nél (kb 10 perc alatt tudtunk mindketten pénzt felvenni.), mentünk is a metróhoz, ami elvisz a reptérre. Elég király volt a kilátás útközben, nagyon szép hely Szöul. A metrón mindenki a telefonját bizgerálta kb. és mindenkinek akkora telefonja van mint amekkora a feje. A kis S4-esem elveszik a szürke középmezőny alsó részében. Kicsit néha szégyellem is elővenni.

Egy kis késéssel megérkeztünk a Gimpo reptérre, becsekkoltunk, feladtuk a bőröndöt ismét és beültünk vmi, burger valamibe. Ettem is, kb olyan volt, mint egy whopper menü, csak kisebb. Az ára is nagyjából annyi volt.

Felszálltunk a gépre, minden happy-szupi, 45 perc volt az út, nagyon jól néz ki Korea este felülről. Az egész félsziget totál ki van világítva. 

Megérkeztünk végre, egy koreai forma várt ránk a reptéren. Full jó arc a gyerek és az angolja is elég jó. Elmentünk vele ágyneműt venni egy plázába, egy pár kép ott is készült. Weird moment: Fizetésnél adom a bankkártyát a nőnek, valamit tököl vele és el kezd mutogatni. Nem tudom miről magyaráz, de mutogat valami érintőképernyőre. Keresem, hogy hova üssem a PIN-kódot, az istenér nem találom. Végül kiderült, hogy az érintőképernyőn kell ALÁÍRNI! ujjal a vásárlást. Persze olyan nagy volt a kijelző, hogy csak koreai aláírást lehetett rárajzolni, én kb. félig tudtam leírni a sajátomat. :D A város egyébként kurva nagy és egy kicsit amerikai stílusra hajaz. Magas, modern épületek, mindegyik tele világító kibaszott koreai jelekkel. Full kapod a dózist. A közlekedés egy kicsit chaotic, mocskos közel vezetnek egymáshoz. Egyéb észrevétel még, hogy 0, azaz nulla szemét található eldobva a földön, de kajakra. Ilyen tiszta utcát még életemben nem láttam. Az aszfalton nulla kátyú, mintha a város utcái autópálya szinten lennének. Következő mindfuck moment, hogy a kis utcákban nincsen járda. Két oldal autók parkolnak, középen meg a kocsik és a gyalogosok kerülgetik egymást. Ki érti ezt? :D

Aztán megérkeztünk a koliba. Hát a szoba elég Főni, légkondi, hűtő, wc, zuhanyzó; minden ami kell. Az ajtó pin-kóddal nyílik. Mellettünk két orosz gyerek lakik, meg két kínai. A két kínaival voltunk vásárolni is, elég makkoknak tűntek így elsőre. Van egy pár kép a kilátásról is a szobából, de majd még csinálunk. Ezután fekvés-alvás.

Ma (aug. 28-án) megvolt az első nagyobb összejövetel, mindenki részt vett a kötelező orvosi vizsgálaton. Lefotóztam a lapot, kb. minden szart megvizsgáltak. Vérvétel, pisiminta, látás-, hallásvizsgálat, tüdőszűrés, minden bazmeg, full nem is értettük miért vannak így rápörögve. Itt találkoztunk az összes cserediákkal. Nagyon sok a vágott szemű, (kínai, vietnami, stb.) de vannak európaiak is, hála az égnek. Találkozunk franciákkal, egy spanyol sráccal, van amerikai, német is, szóval nem lesz problem. A franciák szemében láttam a csibészséget, ők se azért jöttek ide, hogy megváltsáka világot. :D Holnap lesz az eligazítás, meg este vmi welcome party szerűség, ott megismerkedünk végre az európai arcokkal, mert most csak pár mondatot beszéltünk.

Kivéve a spanyol sráccal, akiről kiderült, hogy már volt egy éve itt 3 hónapra. Tök jó fej, ő vezetett körbe a környéken, megnéztük milyen helyek vannak és be is ültünk kajolni, mert kurva éhesek voltunk. Egyből sikerült valami mocskos csípőset kifognom, izzadtam is tőle, mint az állat. Villa persze nincs, pálcikával mire megettem, beletelt vagy fél órába. Fun fact: egyik emelésnél a pálcikáról visszaesett a tészta a dobozba és felcsapott a létyó, pont bele a kibaszott szemembe. Olyan mocskosul csípett, hogy azt hittem helyszínen életemet vesztem. :D Szóval egyből a közepébe csaptam a dolgoknak.

Itt vannak a képek, amiről beszéltem:

Vegyes képek

Első bejegyzésnek ennyi egyelőre, lehet később majd rövidülni fognak. Most itt fél 2 van délután, egy kicsit lefekszem, mert a dzsetleg miatt elég rottyon vagyok. Az írási stíluson majd még javítok, most visszaolvasva elég trágár és csapkodó lett, de lássuk be, nem az irodalmi Nobelre hajtok. Puszi, pacsi mindenkinek,

Ádám